Hozzászokhattunk már ahhoz, hogy Jézus Krisztus felforgatja az értékrendeket. Amikor egy kisgyermeket középre állít (Márk 9, 37), már sejthetjük, hogy itt baj lesz. Ugyan mire taníthat egy gyermek, amit egy Mester nem tud elmagyarázni? Aztán kiderül, hogy az Úr, “a Krisztus” (Márk 8,29) önmagával azonosítja a gyermeket és arról beszél, hogy mindenkihez elfogadó módon kell viszonyulni. Ha lennének elôítéleteink, azok csak pozitívak lehetnek. A világ errôl úgy beszél, mint esélyrôl, amely mindenkinek jár. Pedig itt többrôl van szó. A befogadás életközösséget kell, hogy jelentsen. Ismét csak az a megoldás, hogy Jézus Krisztust magát tekintjük központinak. Tehát csak úgy tudunk bárkivel valódi és szoros közösségre lépni, ha elôtte a Megváltót fogadjuk be az életünkbe. Nélküle nem sikerül semmi. Vele azonban helyreáll a jó kapcsolat az Atyával.
Képesekké válunk jó emberi viszonyulások kialakítására és akkor fontossá válik mindenki; gyermek, felnôtt, idôs vagy beteg. Sôt, önmagamat is jobban megértem, ha Krisztust befogadom. Mostmár csak azt kell tisztázni, mit is jelent ez a befogadás. Jézus Krisztus befogadása három dolgot jelent. Elôször megismerem Ôt, hogy ki is valójában. Ô az én Szabadítóm, aki kiment bûneim rabságából. Másodszor bízom benne, hogy csak a javamat akarja. Rá mindenben számíthatok és ezért nem félek senkitôl és semmitôl. Harmadszor pedig hálából mindenért engedelmeskedem neki. Amit mond, mind komolyan veszem és követem tanításait. Ha mindezt megteszem, minden kétséget kizáró módon jelen lesz Jézus Krisztus az életemben és nem lesz gondom az elfogadással.
Drótos Árpád, református lelkipásztor, NYC
