Gondoltam, egyik vasárnap arról fogok beszélni a szószékrôl, hogy mit üzent számomra az Úr azáltal, hogy a kazánt javíttattam, könyveltem, elszámolásokat készítettem, beszámolókat írtam, számlákat állítottam ki, csekkeket írtam ki, papírárut rendeltem, a templom takarítását szerveztem, szállításokat fogadtam, munkavállalókkal tárgyaltam, árajánlatokat kértem és fogadtam, a szeretetvendégségre vásároltam, terembérlést intéztem, bekektetési tanácsokat fontolgattam; ja, és “mellékesen” felkészületem az istentiszteletre. Mert, hogy ezeknek mind van értelme, az egészen bizonyos és általuk üzenet érkezik. Úgy látszik mégsem a pogány hitvilág a legjobb táptalaja az nietzschei emberfeletti ember létrejöttének. Sokkal inkább az egy, örök Istenbe vetett hit az, amely egyedül lehetôvé teszi azt, hogy valaki széles körû munkát végezzen, amihez feltétlenül szükség van valakire, aki egyszerre példa és erôforrás.

Jézus Kriszus az, aki elôttünk jár a sokoldalúság életútján. Szentlelke segítsége nélkül csak ámítás a nagyság és a nagyszerûség. A Lélek ajándékai nélkül a kiválóság csak szörnyûségekre képes és bukás a vége. Isten ereje alázatra készteti az embert, hiszen rájön arra, hogy egyszerre sokmindent nem lehet az ô segítsége nélkül végezni. Viszont, ha megalázzuk magunkat és gyermeki módon kérjük a mennyei Atya segítségét, Ô megad nekünk mindent és megment attól, hogy a teljesítményt csak magunknak tulajdonítsuk.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, NYC