Meglepôen egyszerû Jézus Krisztus érve a feltámadással kapcsolatban a szadduceusok ellenében (Márk 12,18-27). Az Úr csak annyit mond nekik, hogy Isten nem lehet a halottak Istene, mivel magát Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezete az égô csipkebokorban (2. Mózes 3,6). Amivel azt fejezte ki, hogy valaki nem azért támad fel, mert ilyen vagy olyan adottsággal rendelkezik, hanem mert Istennek erre hatalma van. Mózesnek úgy jelentette ki magát, hogy “Vagyok, aki vagyok.” Azaz mindig voltam, vagyok és leszek. Mivel Ô a létezés és a létrehívás Ura, megteheti, hogy a nemlétbôl a létbe hívjon bárkit. Ha képes volt bennünket megteremteni, akkor azt is meg tudja cselekedni, hogy a halálból visszahívjon bennünket az életbe. Ugyanígy vagyunk az élet más fontos eseményével is. Nem azért sikerül helytállnunk és hitvalló életet élnünk, mert olyan ügyesek vagyunk, hanem azért, mert Isten ereje erre lehetôséget teremt számunkra.

A keresztség esetében ugyanez a helyzet. Nem azért kereszteljünk meg a gyermekeket, mert azok erre emberileg készek lennének, hanem azért, mert Isten igent mondott rájuk, amikor engedte beleszületniük egy istenfélô családba, megajándékozva az övéit egy gyermekkel. A csecsemô a szeretteivel együtt az isteni kegyelem szövetségének részese. Ennek pecsétje a víz. Isten minden kegyelmi eszközének hitelesítôje Jézus Krisztus halála és feltámadása. Azért támadunk fel tehát, mert az élô Isten bûntörlô halálból feltámadó Fia él és kegyelembôl bennünket is megajándékoz az élettel.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, NYC