Az özvegyasszony két fillérjérôl szóló történet (Márk 12,41-44) igazolja, hogy milyen jelentôsége van a szövegkörnyezetnek a bibliaértelmezésben. Azt hihetnénk, hogy Jézus Krisztus példaként állítja elénk az özvegyasszonyt; így kell adakozni! Pedig egészen másról van szó. A megelôzô igeszakaszban Jézus Krisztus az írástudótól való óvakodásra figyelmeztet (Márk 12,38-40). Az egyik vád velük szemben, hogy “felemésztik az özvegyek házát.” Az Úr nem követendô példát állít elénk, hanem elrettentôt, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy egy olyan vallásos rendszer, amely elvárja a szerencsétlenek utolsó fillérjét is, el kell pusztulnia.
Nem véletlenül kezdôdik aztán a Márk írása szerinti evangélium 13. fejezete a templom lerombolásának megjövendôlésével. Ne tévedjünk; Jézus Krisztus nem az adakozás ellen van! Meg is állapítja: “Sok gazdag sokat dobott bele (a perselybe)” és jól is van ez így. (Márk 12,41.) Ô a kiszolgáltatottak vallás útján történô kizsigerelését helyteleníti. Azokat a vallásos vezetôket kárhoztatja, akik számára csak ürügy az Isten ügye, amelybôl jól lehet élni vagy meg lehet gazdagodni. Ahogy Isten Fia látta, mennyit ér a szegény özvegy két fillérje, úgy a mennyei Atya is tudja, mi van a te szívedben; hogyan és mennyit adsz, mennyit ér számodra az ô szolgálata, mit jelent neked a vallásod és a hit. Rajtad is múlik, mivé formálódik az a közösség, amelynek kétségtelenül vannak anyagi igényei, de legfôképpen a Szentlélek kegyelmi ajándékainak függvénye. Törekedjünk tehát a nagyobb kegyelmi ajándékokra! ( 1 Korinthus 12,31)
Drótos Árpád, református lelkipásztor, NYC
