Júdás árulása a Biblia egyik nagy titkai közé tartozik. (Márk 14,10-11) Nehezen elfogadható az, hogy az árulót csak a pénz motiválhatta. Olvasunk ugyan arról, hogy Júdás volt a tizenkettes kör pénztárosa és elcsenegetett a közösbôl. Amikor azonban saját Mesterét kellett életveszélyes helyzetbe kényszerítenie, más indítékok játszhatnak szerepet. Nagy igazságot fogalmaz meg ugyan az I. Timótheus 6,10: “Minden rossznak gyökere a pénz szerelme.” Azonban inkább arra lehet következtetnünk, hogy Júdás ki akarta kényszeríteni a saját messiási tervét, ami abban a korban eléggé elterjedt és népszerû volt.

Ami arról szólt, hogy a Messiással szemben az volt az elsôdleges elvárás, hogy üzze ki a megszálló rómaiakat és állítsa fel Isten királyságát a földön. Ha ezt nem hajlandó megtenni, Júdás szerint akár kerülhet is a fôpapok kezébe, akik régóta vadásztak Jézus Krisztusra. Júdás azonban nem egyedül hajtotta végre gonosz tervét. Több helyen olvasssuk, hogy a sátán maga szállta meg az árulót. Különös módon azonban a gonosz nem akarta Jézus Krisztus halálát. Ismerte nagyon jól a róla szóló próféciákat és tudta jól, hogy ez a halál több lenne, mint valakinek a vége. Mégis azért használta fel Júdást, mert arra számított, hogy az elfogott Jézus Krisztust a követôi és a feldühödött nép kiszabadítja, királlyá teszi és így megakadályozzák a keresztrefeszítést; ezzel pedig Isten tervét húzzák keresztül. Ez volt a sátán célja Júdás felhasználásával: megakadályozni a megváltást. Hála legyen azonban Isten titokzatos kegyelmi elhatározásának, hogy végrehajtotta szabadításunkat, mert csak így nyerhetjük el bûneink bocsánatát és az örök életet.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, NYC