Nem volt senki a kereszt alatt, aki biztatta vagy bátorította volna a szenvedô Jézus Krisztust. Gyalázkodás, gúny és szidalmak jutottak osztályrészéül. A kísértô az ôt körülvevôket használta fel arra, hogy eltérítse küldetésétôl. Az Úr megtehette volna, hogy enged a biztatásnak és leszáll a keresztrôl. Ezzel elejét vehette volna a borzalmas szenvedéseknek és nem “szálla alá poklokra”. Igaz, akkor nem mentette volna meg azokat, akik kereszthalála által elnyerhették bûneik bocsánatát és az örök életet. Ha az egész emberiség kárhozatra jut, amit jogosan megérdemelt volna, a Szentháromság még élhetett volna tovább a maga idilli szeretetközösségében.
A mennyei harmóniát nem zavarhatta volna semmi. Az angyalok kara dícsérhette volna az igazságos isteni ítéletet, amely méltán lesúlytott az emberi és mennyei lázadókra. A keresztrôl leszálló Jézus még vallást is alapíthatott volna; az emberi hôsiesség és az erkölcsi magasságok vallását, de a megváltás nem történt volna meg. Ezt a vallást aztán létrehozta egy beduin az Arab-félszigeten, aki szerint a Jézus nevû próféta nem halt meg a kereszten, hanem kicserélték valakivel. Hála azonban Isten kimondhatatlan kegyelmének és felfoghatatlan emberszeretetének, hogy a Fiu mindvégig kitartott. Nem hallgatott a kísértések szirén hangjaira, hanem vállalta a fájdalmakat és a megaláztatást és méltán reménykedhetünk abban, hogy bûneink miatt nem jutunk a kárhozatra. Az Úr Szenvedô Szolgájának érdeméért, együtt dicsôíthetjük majd a Nagy Nevet örök mennyei boldogságban.
Drótos Árpád, református lelkipásztor, Manhattan