A tíz szûzrôl szóló példázatban (Máté 25,1-13) Jézus Krisztus arra készíti fel az övéit, hogy másodszori visszatérésére hosszú ideig várni kell. Így válik aztán az egész egyháztörténet egy nagy Adventté. Az a jó a várakozásban, hogy lehetôséget teremt a felkészülésre. Olajat készíthetünk a lámpásainkba, ahogy a példázatbeli szüzek tették. Rendbe hozhatjuk a lelki és anyagi eszközeinket. Várakozás közben még el is szunnyadhatunk, de felébredhetünk, aminek kettôs jelentése van. Egyrészrôl azt jelenti, hogy ellankadhatunk a várakozásban, de van lehetôség az újrakezdésre.

Azt is jelenti az elalvás és az ébredés, hogy a váradalomban nem csak különleges és világrengetô események mennek végbe, hanem szürke hétköznapok, évek, évszázadok, sôt évezredek telhetnek el. A legfontosabb azonban, hogy legyen olajunk. Az írásmagyarázók többsége szerint az olaj a Szentlélek munkájának a jelképe. Ugyanakkor lehet az engedelmesség szimboluma is, ami úgy van kapcsolatban a Szentlélekkel, hogy az Ô munkájának az eredménye. Jézus Krisztus várása a rövidebb évenkénti és a hosszabb, utolsó idôkben bekövetkezô voltában nem tétlenkedést és passzivitást jelent. Csak úgy tudunk jól várni, ha közben engedelmeskedünk annak, akire várunk. Mit kiván tôlünk a mi Megváltónk? – A válasz egy szóban összefoglalható: szeretetet. A harmadik adventi gyertya ezt jeleníti meg.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, Manhattan