A teremtést Isten úgy hajtotta végre, hogy létrehozott egy ok-okozati láncolatot, aminek az elején Ô áll, mint elsô Okozó. Ezt azért is teszi, hogy Ôt a teremtésbôl meg lehessen ismerni úgy, mint minden meglévô Ôsokát. Azt gondolhatnánk, hogy amikor csoda történik, Isten megváltoztatja az ok-okozati összefüggéseket, de valójában nem ez megy végbe. Inkább az, hogy Isten beiktat egy másik okot, amelynek okozata maga a csoda. Azt tapasztaljuk, hogy Isten nem hágja át soha a maga létrehozta rendet, mert abból káosz keletkezne. Ebbôl ered az, hogy a gonosz is képes csodákra, de ô csak belepiszkál a fennálló rendbe és csinálhat ugyan csodálatra méltó dolgokat, de az összevisszaságot eredményez. A legnagyobb csoda a világ teremtése; és ebbe beletartozik minden, anyagi és lelki-szellemi egyaránt. Gondoljunk csak bele, hogy Isten a teremtés elôtt szintén mindenütt jelen volt, mindent betöltött és csak Ô volt! Akkor hová teremtett? Ha mindenütt Ô volt.

Önmaga belsejébe teremtett? Magán kívül hogyan hozhatott létre valamit, ha Ô már eleve mident betöltött? A megoldás talán Isten mindenhatóságában keresendô. Ô képes volt arra, hogy úgy teremtsen, hogy egyszerre jelen is legyen abban, amit létrehoz. Ezt nevezzük immanenciának, Isten bennelévôségének. Ugyanakkor meg is haladja az alkotását, aminek a neve transzcendencia, meghaladás, felülhaladás. A pogányság abból ered, hogy nem érti meg a teremtés nagy csodáját és imádja magát a teremtményt. A bálványimádás minden okban ôsokot lát. Amely vallásban pedig az istenség egy megközelíthetetlen, pusztán transzcendes lénnyé válik, Isten világban való bennelévôsége vész el. Rögtön tegyük hozzá, hogy Isten Fia testben megjelenése ezt az immanenciát segíti megérteni. Ezért olyan csodálatos és tökéletes a keresztyénség, mint eszmerendszer.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, Manhattan, 2023. január 22.