Az apostolság egy különleges szolgálat a Szentírás tanítása szerint. Ugyanakkor mindannyiunk feladata is, hiszen az “aposztolosz” görög szó alapjelentése egyszerûen annyi: küldött. Ebbôl következik, hogy mindnyájan Isten küldöttei vagyunk, mert minden Krisztus-követô küldetéssel rendelkezik. Ez a küldetés annyi féle, ahányan vagyunk, kinek ez, kinek az. Ugyanakkor van egy közös, nagy küldetésünk is, amiben osztozunk az egész teremtettséggel, ez pedig Isten dicsôségének szolgálata. A János írása szerinti evangélium elején ez Keresztelô János kapcsán úgy fogalmazódik meg, hogy “a világosságról kellett bizonyságot tennnie”. (János 1,8) Ugyanezt a feladatot az elsô emberpár olyan formában kapta meg, hogy Istent képviselje abban a csodálatos kertben, amelybe a Teremtô helyezte ôket. Küldetését, bármi legyen az, csak úgy tudja az ember teljesíteni, ha teljes, szoros és állandó kapcsolatban van mennyei Urával.
A bûn ezt a közösséget majdnem lehetetlenné tette. Egyetlen mentsége az embernek abban van, ha elfogadja Jézus Krisztus áldozatát saját és szülei vétkeinek megváltásaként és odaszánja magát a Szentlélek vezetésére. Csak ezáltal lehetséges az, hogy felismerjük küldetésünket és így lehessünk “kis apostolokká”, mint akiket elküld az Úr édesapai, édesanyai szolgálatba, akár munkatársi küldetésbe, esetleg gyülekezeti munkára valamiként: presbiternek, diakónusnak, tanítónak, igehírdetônek, támogatónak, hitvallónak, bizonyságtevônek, adakozónak, figyelmeztetônek vagy fegyelmezônek. Találjuk meg és legyünk készek küldetésünk elvégzésére!
Drótos Árpád, református lelkipásztor, Manhattan, USA
