Az igazi világosság

Hányféle világosság van? – Emlékezzünk csak vissza, hogy a teremtéstörténetben Isten hamarabb hozza létre a világosságot, mint az égitesteket! Pedig az anyagi tapasztalat azt mutatja, hogy a világosság a csillagoktól, a mi naprendszerünkben a Naptól származik. Akkor mi lehetett az a világosság, amit Isten a teremtés elsô napján létrehozott? – Talán az, amirôl a János írása szerinti evangélium 1. részének 9. verse beszél? “Az Ige volt az igazi világosság.” Tehát van igazi világosság, meg közönséges világosság. Az utóbbi biztosítja a fizikai életet. Nélküle nem tudnánk testileg létezni. A nagy ókori vallások ezért is tévesztették össze az istenséggel.

Abonează-te la ȘTIRILE TRANSILVANIEI și pe GOOGLE NEWS

Abban tévedtek, hogy ez a fajta fény is teremtmény. Mögötte ott van az igazi világosság, de ez még mindig nem az, amit Isten az elsô napon létrehozott. Az elsô nap világossága a világban uralkodó renddel, értelemmel és bölcsességgel azonos. Az igazi világosság pedig az Ige, amely vagy inkább, aki által az Úr teremt, és megtestesült Jézus Krisztusban. Azt olvassuk még róla, hogy “megvilágosít minden embert”. Mintha minden embert üdvözítene. A Reformáció egyik ágának képviselôi, a kvékerek, akik ebbôl az igébôl (János 1,9) arra a téves következtetésre jutottak, hogy minden ember üdvözülni fog. Pedig Kálvin János helyesen ismeri fel Augusztinusz nagy egyházatya nyomdokait követve, hogy az igazi világosság ugyan minden embert megvilágosít, de ezt az ember bûnös voltára és a közelgô ítéletre nézve teszi. Fényénél mindenki világosan láthatja, mennyire elvetemült és ítélet alá esik maga is. Ennek felismerésére szükség van ugyan az üdvözítô hithez, de egy következô lépés megtétele elkerülhetetlen, ez pedig a megtérésé. Így az igazi világosság egyeseket üdvösségre, másokat pedig a kárhozatra jutatt. Kérjük Istent, hogy Fia halálába és feltámadásába vetett hitünk által világosítson meg bennünket, bocsásson meg nekünk és vezessen el az örök életre!

Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2023. március 12., Manhattan

Árpád Drótos