Amikor Jézus Krisztus elhívja a tanítványait, nem változtatja meg személyiségvonásaikat. Ahogy nem változtat át bennünket sem angyalokká, hanem meghagy minket döntési képességgel rendelkezô, szabad emberi lényeknek. Ebbôl adódnak aztán olyan félreértések, hogy a világ tôlünk emberfeletti teljesítményeket vár el vagy lehetetlen dolgokat. Megvádolnak bennünket azzal, hogy hitünk csak fantasztikus emberi erôveszítések kivetítése. Ugyanakkor ezzel a kritikusok csak saját vágyaikat leplezik le és azt az ürt, amit az Isten hiánya okoz a lelkükben. A bûn ténylegesen okoz ilyen vákuumot, amit egyesek megpróbálnak pénzzel, hatalommal, munkával, személyekkel, babonákkal vagy hamis vallásokkal kitölteni.
A tanítvány lelkét azonban Mestere tölti ki. Ezért akar vele egyre több idôt tölteni. A Szentlélek által lehetôség is van arra, hogy minden percünket Istennel töltsük el. Amikor imára kulcsoljuk a kezünket, Ô velünk van. Ha kinyitjuk a Bibliánkat, azonnal az ô szavát halljuk. Egy beteg meglátogatásakor Jézus Krisztus hálás szeme köszön vissza ránk. Egy darab segítség átnyújtásakor a Feltámadott Úrral kerülünk kapcsolatba. Ezért nagyon fontos a templom is, mert ott töményen tapasztalhatjuk meg az Isten-élményt. Egyszerre van jelen az imádság, az Ige, Jézus Krisztus és nem utolsó sorban egymás hite által épülhetünk. Nincs szükség angyali uniformizálásra, hiszen különbözôségeink csak gazdagabbá teszik szeretetközösségünket. Még a mennyben is csak olyanok leszünk, “mint” az angyalok (Máté 22,30 és Márk 12,25), de nem válunk teljesen angyali lényekké. Karakterünk az örök boldogságnak is része lesz.
Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2023. július 9., Manhattan