Gyermekkorom emlékeibôl tudom mostmár nagyon jól, hogy a kenyérkérdés nyitja a hálaadásban van. Csak úgy oldódik meg a mindennapi betevô problémája, ha az ember azt, amilye van, hálát adva kezeli. Csak így lehetett elég az a két kilós kenyér, amelyet minden nap meg kellett vásárolnunk, hogy hét tagú családunk ne maradjon soha éhen. Az asztali áldás nem maradt el, amikor együtt ültük körül az asztalt. Ezen módon ugyanis a kevés is lehet elég, míg a többlet vagy a felesleg sem vész kárba.

Az evangéliumi kenyérszaporítási történetek végén mindig összeszedték a maradékot. Nem hagyták ott. Nem dobták a szemétbe. Valaki még biztos, azt is elfogyasztotta. Most gondoljunk arra, hogy jóléti társadalmunk hogyan bánik a maradékokkal! Mennyi minden vész kárba nem csak élelembôl, hanem minden másból, amely talán használható lehetne, ha hálaadással élnek vele. Az idônket, az erôinket, a pénzünket, a ruházatunkat, az élelmünket, mindenünket hálaadásnak kell alávetnünk. Így élhetünk igazán jó, teljes és boldog életet.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2023. augusztus 20., Manhattan