A templom megtísztítási történetének (János 2,13-22) nagyon fontos egyháztani következményei vannak. Felmerül a kérdés, hogy a Jézus Krisztus korabeli izraelita közösséget lehet-e az egyház valamilyen látható formájának tekinteni vagy annak tagjai csupán a láthatatlan egyház részei voltak? Vannak, akik arra a következtetésre jutnak, hogy a látható egyház Pünkösdkor született. Mégis azt kell megállapítanunk, hogy az elsô századi zsidó vallási közösség nagyon hasonlít arra a formációra, amelyet népegyháznak nevezünk. Akik tagjai voltak, nagy részben beleszülettek és ragaszkodtak az ezzel járó külsôségekhez, amig a lelki tartalom kezdett egyre jobban elhalványodni. Isten Fia azonban mégis megmaradt ebben a közösségben és teljesítette minden biblikus elôírását. A visszásságokkal szemben pedig szigorúan fellépett.
Nagy dilemma, hogy mennyiben kell követnünk ezen a téren Megváltónk példáját? Az apostolok egy ideig benne maradtak eredeti vallásos közösségükben, aztán létrehozták a saját istentiszteleti felépítményeiket, a Krisztus-követô gyülekezeteket. A helyi keresztyén közösségek aztán már az egész Anyaszentegyház megjelenítôivé váltak önmagukban is. Ezzel megszünt az egyházszakadásnak a problémája. Amit késôbb egyházszakadásnak éltek meg, az már az intézményesedés fogságába került keresztyénség haláltusájának a kezdete. Ez a küzdelem azonban kétezer év óta tart. Az egyház Ura kegyelmesen mindig megmentette az övéit a teljes megszünéstôl. Pedig voltak és vannak ellenségei elegen. A tévtanítások a Jézus Krisztus személyérôl szóló bizonyságtétel mellett legjobban az egyháztant kezdték ki. Élnünk kell azzal a szabadságunkkal, hogy egy olyan közösséget építünk, amely nem fogja a tévelygéseknek, a testvéri szeretet alapján mûködik és a legfontosabb, hogy Isten dicsôségét szolgálja!
Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2023. szeptember 17., Manhattan