fbpx
-1.3 C
Cluj-Napoca
AcasăCULTEKit szeret isten?

Kit szeret isten?

Publicat în

spot_img
spot_img

A költôk prófétai képességgel látnak bele az isteni valóság titkaiba. Ady Endre ugyanígy látnoki erôvel írta meg Az Isten balján címû versét lett légyen mégoly botrányos az életvitele. Amikor azt veti papírra ebben a költeményében, hogy  “Engem az Isten nem szeret”, egy olyan teológiai igazságot fogalmaz meg, amely szembemegy azzal a divatosan vallott tévtanítással, miszerint Isten mindenkit feltétel nélkül szeret. Pedig a költô fején találta a szöget és megsejtett valamit abból a bibliai tanításból, hogy Isten valójában nem szeret minket embereket. Mitöbb, haragszik ránk, de nem amiatt, amit Ady írt; “mert én sokáig kerestem”, hanem mert bûnösek vagyunk és természetünknél fogva hajlamosak vagyunk Isten és a felebarát gyûlölésére. (Heidelbergi Káté 5.) Isten a Fiát szereti örök szeretettel. (János 3,35) Hogyan értsük akkor a János 3,16-ot; “Úgy szerette Isten a világot…?” A bibliai görög nyelv itt szereplô gyakori igeideje lehetôvé tesz egy olyan fordítást, amely megvilágítja Isten szeretetének mikéntjét.

A szeretni ige aorisztoszi nyelvtani jelentése mindig valami kezdetiségre utal vagy valaminek a megindulására. Ennek alapján helyesebb úgy fordítani a híres igehelyet, hogy “Úgy kezdte el megszeretni Isten a vilátot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz ôbenne, el ne vesszen…” Tehát ha szeret bennünket Isten, az csak azért van, mert Jézus Krisztus meghalt a bûneinkért, ezzel megszerezte számunkra az Atya szeretetét és feltámadásával bennünket is biztosít az örök élet felôl. Különben még mindig a harag fiai lennénk. Ahogy ezt a János írása szerinti evangélium 3. részének végén az evangélista szó szerint megerôsíti, amikor azt írja, hogy “Isten haragja marad” azokon, akik nem engedelmeskednek a Fiúnak. (János 3,36) Az isteni végtelenség szempontjától nézve azonban a Szentháromság örök tanácsában az üdvözültek eleve kiválasztást nyernek és örököseivé válnak az Isten lényegébôl fakadó szeretetközösségének.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2024. január 28., Manhattan

Árpád Drótos

Articole recente

Memoria profesorului Barbu Ştefănescu, onorată la Muzeul Ţării Crişurilor din Oradea

Volumul omagial "Studia Interdisciplinaria - In Memoriam Magistri Barbu Ştefănescu" a fost dedicat amintirii celui care a fost directorul Muzeului Ţării Crişurilor, decan al Facultăţii de Istorie - Geografie, prorector şi director al Centrului de Studii Doctorale al Universităţii din Oradea.

Expoziţia „Samurai. Legendele Japoniei”, vernisată miercuri, în premieră naţională, la Muzeul Naţional Brukenthal

Cu prilejul vernisajului a fost lansat primul catalog despre samurai, la Muzeul Naţional Brukenthal din Sibiu.

Scandalul de la PSD Dumbrăvița continuă | Organizația de partid ar susține candidatul PNL la primărie, în detrimentul omului impus de Alfred Simonis

Conducătorii demiși ai filialei PSD Dumbrăvița, fostul primar Victor Malac și consilierul local Daniel Cioncă, spun că lista celor care nu o vor pe Alina Sperlea - impusă de Alfred Simonis candidat la alegerile locale din acest an - e mult mai mare. În sprijinul lor, cei doi transmit public și o listă a celor care nu susțin această candidatură.

Mai multe articole de același fel

Böjti takarékosság

A reformátusok híresek arról, hogy takarékosan élnek. Ezt a jó tulajdonságukat a világ Kálvin János tanításaival hozza összefüggésbe, pedig gyökerei a Biblia elsô lapjaira vezethetôk vissza, amikor az Úr az elsô emberpár gondjaira bízta a világot, hogy “azt mûvelje és ôrizze.”

Életadó elixír

Az élet vizének gondolata már sokak képzeletét megmozgatta. Irodalmi mûvek szólnak a keresésérôl, ami úgy is megjelenik, mint a halhatatlanság utáni vágy.

Miért nem keresztelt Jézus Krisztus?

Ellentmondásnak tûnik, hogy a János 3,22-ben azt olvassuk, Jézus Krisztus tanítványaival együtt keresztelt Júdeában, ahogy nem messze tôlük Keresztelô János is ugyanezt tette a saját tanítványaival (János 3,23).