Van egy olyan hétköznapi elképzelés a prófétaságról, hogy az valamiképpen a jóslással, a jövendômondással azonos. Pedig a Szentírásnak egész más az ezzel kapcsolatos tanítása. Szalay Szilárd a János kommentárjában nagyon helyesen világít rá, hogy a Bibliában a próféta Isten titkát nyilatkoztatja ki vagy akaratát jelenti be az üzenet címzettjeinek. Ez a kinyilatkoztatás egyaránt vonatkozik a jelenre, a jövôre és a múltra. A prófétaság tulajdonképpen egy különleges igehírdetési szolgálat. Az Ótestámentumban nagyon sok prófétával találkozunk. Ugyancsak az Ószövetségben ígéret hangzott el egy prófétával kapcsolatban, aki “a Próféta” lesz majd. Mózesnek mondja az Úr: “Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyat, mint te.” (5Mózes 18,18) Itt nem többes számról van szó. Egy prófétát ígér az Úr, olyat, mint Mózes volt.

Mózesnál nagyobb ószövetségi személyiséget nem lehet elképzelni. Ha valaki ilyen kell, hogy eljöjjön, annak igazán nagynak kell lenni, vagy a legnagyobbnak. Jézus Krisztusig nem lépett fel próféta Malakiás után, aki az Ótestamentumban szereplô utolsó próféta. Az Úr kortársa, Keresztelô János prófétaként lépett fel ugyan, de ô, ha a legnagyobb is volt a próféták közül, mégsem “a Próféta” volt, hanem egy közülük, nevezetesen a legnagyobb. (János 1,21; Máté 11,11-13) Az evangéliumok, különösen is a János írása szerinti, azt hangsúlyozzák, hogy Jézus Krisztus személyében jött el ez “a Próféta”. Mózes által Isten új kijelentést adott, aztán Jézus Krisztus által egy újabb érkezett: ez a Jóhír, görög szóval evangélium. Már az Ószövetségben benne volt, hogy lesz egy új szövetség (Jeremiás 31,31). Eljön “a Próféta” és lesz új kijelentés. A Jelenések 22,18 pedig arról beszél, hogy ez lesz az utolsó kijelentés, Isten nem ad mást vagy többet.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, Manhattan, 2023. május 7.